2014. október 18., szombat

Októberi peremfelhős

Október közepén egy hosszantartó Indián nyár után először jött egy MNSZ ami hozott rendesen esőt. Az MNSZ szélén három szupercella haldoklott, de még ígyis alaposan felébresztette a környéket.

Egy nap szünet után pénteken ismét elromlott az idő. Beborult, majd egész nap esegetett. Végül délutánra picit kiderült és a viszonylag fülledt meleg után tőlem északra konvektív felhősáv készülődött. Teljesen görgőfelhős alakot vett fel, de nem látszott komolyabb felhőképződmény alatta. A radaron sem volt semmi különös... Pedig bizony ... ez volt a front vonala.

Kiérve a mezőre már körvonalazódott a fronthatár. Csapadék nuku... teljesen át lehetett látni alatta. Kivéve a képen baloldalt a torony mellett lévő sávokat. Na az egy kicsiny záporka volt eleinte. De nézzük meg feljebb. Elég nagy darab Cumulus Congestus volt bizony.

Délkelet felé fordulva szintén látványos volt az égbolt megannyi sötétalapú Cumulussal. Később ezek is Congestussá fejlődtek.

Északon a nap pont betudott sütni egy sávban, majd végül ez a sáv felémjött és igen látványos kontrasztot adott a szántóföld-égbolt párnak. A képeket direkt úgy dolgoztam ki, ahogy az emberi szem látja. Ezen nem lehet látni túlhúzást... ez ilyen volt.

Végül mégis csak kialakult egy peremfelhőzet a front előtt. Szépen elkezdett felfelé áramlani a nedvesség és a háttérrel együtt igen látványos fényjáték volt.

Tőlem a nyugatra lévő záportömb egyre erősebbé vált. Itt a képen a világos rész gyakorlatilag csapadékot jelent, ahogy megsütötte a nap. Jól meg is verte a falut, miközben én egy cseppet sem kaptam belőle a mezőn.

Jött ám a peremfelhő. Ez az északkeleti kilátás. Teljesen ártalmatlan felhőcske volt. Ha mögötte szürke fal lett volna, hát bizony akkor lett volna aggodalom bőven.

Egyre közelebb jött a peremfelhő, de semmi nem volt alatta.

Keleten is szép volt a látvány. Semmi csapadék nem hullott. Csak a nagy szél jött ami estére teljesen kitakarította a felhőket a légtérből.

A front csak délelőtt hozott 1mm-nyi csapadékot. A frontátvonulás után erős északnyugati szél támadt és a megye déli részén összeállt egy Squall line ami gyorsan végigvonult a tájon. Látványt viszont mindent megért ez a front, még ha nem is esett semmi.