2014. augusztus 11., hétfő

Esti széteső szupercella

Augusztus 11.-én este északnyugat felől egy jobbra kanyarodó szupercella érkezett az Alpok térségéből. Átvonulását nálunk csak egy kis szél kísérte, de a leáramlásban heves záporeső, borsónyi jég potyogott. Látványnak nem volt utolsó, még akkorsem amikor a szupercella kiékanyarodott jobbra már olyan vidékre, ahol nemvoltak megfelelőek a paraméterek az életben tartásához. Akkor egyszerűen szétesett és diszipillálódott.

Az üllőt már naplementekor is észre lehetett venni.
 -0-
Jól látszik a képeken, ahogy egyre közelebb jön. A naplemente után már egy peremfelhőszerűség is jól látszódott:
Végül észkanyugaton már ott volt a szupercella, ami már haldoklott és lassan kezdett szétesni. Némi SC jelleget így is lehetett látni, mint például a pont felém tartó RFD-t , azaz hátoldali leáramlást, illetve a falfelhő ... helyét, és az előoldali leáramlást ahol sok csapadék esett és elrejtette a látványt a Fonyódról észlelő kollgám elől.
Szemmel láthatóan még ígyis tekert volt az egész. Gyakorlatilag már akkor szupercellára utaló felhők voltak, mikor a szupercella még csak a határon tevékenykedett. Legalábbis a szélnyírásból ítélve. Az RFD közeledett, de már széteső peremfelhő formájában... sőt inkább görgőfelhőnek lehetne nevezni ezt... Simán átláttam alatta. Mégcsak futni sem kellett az eső elől.
Északon jól látszódott az FFD csapadéka ami már elég gyérnek látszódott, de azért jól megöntözte a környéket a csapadékkal.
Végül kezdett megindulni a szél ... aztán annyi is volt az egész. Átvonult felettem a peremfelhő maradéka. Aztán nézhettem a kései alkonyatot. Nade ha ez naplementében jön... hújaj. Lett volna színkavalkád!
A maradék flossanat kelet felé vonult el, immár nyílegyenesen, tehát megszűntek a szupercellás vonásai. Nyugaton kiderült és békés, nyugodt este vette kezdetét.

A radaron így festett a szupercella, ami még nem esett szét. Ez a kis paca Szentgotthárdtól egészen Kaposvárig eljött. Szép teljesítmény, ha azt vesszük alapul, hogy Somogyban már nemvoltak kedvezőek a körülmények a viharok kialakulásának. Nem is alakult ki felettünk vihar... egyszerűen csak jobbrakanyarodva begurult egy.



2014. augusztus 4., hétfő

Hatalmas habok

Milyen szép is egy zivatar... ha a környezetében derült az égbolt. Az alábbi képek megmutatják. 15km-re volt tőlem ez a fantasztikus zivatar. Jól látszik a feláramlási torony, majd az üllő. Az egész megdől észak felé. Jókora zuhanyt eresztett a tájra, majd diszipillálódott. Elég volt róla három képet lőni, ami mindent elárul ettől a kis zivatarról. Nekem nagy kedvenceim az ilyen habos zivatarok. Hát még ha éjjel vannak. :)
-0-
-0-
Mellékeltem egy radarképet is, ahol bekarikáztam a zivatart és a környezetét.
A következő napok hoznak rendesen fortyogást egy jókora fülledt idővel együtt. Vajon lesz majd zuhé? Szinte előrejelezhetetlen. Bárhol lehet zápor, zivatar.