2016. szeptember 17., szombat

Így érkezett az ősz

Megérkezett az ősz, élénk északi széllel. Reggel még fülledt meleg volt nagy párával. Végül az egészet kisöpörte egy délnyugati irányból érkező görgőfelhő, amely csapadékot nem adott, de gyengéden jelezte, hogy elég volt a nyárból. Egyszerűen csak... beszéljenek a képek:

-0-
-0-
-0-
-0-
-0-
-0-
-0-
-0-
-0-
-0-
-0-

2016. június 16., csütörtök

Heves zivatar átvonulása képekben

Újra itt. 2016-os év első komolyabb zivatarával. Közben voltak kisebb-nagyobb csapadékhullások, de egyik sem volt igazán látványos. A tél komolyabb látvány nélkül telt el, kivétel egy havas intermezzót.

Nem úgy mint a nyár első hónapjának közepén, amikor a semmiből képződött egy heves zivatar, igen látványos felhőformákkal.

Eleinte csak egy kisebb csapadéksávot lehetett látni. Az alábbi panorámaképen a sáv északnyugatra van a Zselici Csillagpark kilátójától.
Az OMSZ radaron jól megfigyelhető a kis tömb a fekete körrel jelölt részen.

A kis csapadéktömb igen gyorsan fejlődött. 10 perc alatt már sokkal vadabbá és látványosabbá vált, és be is dörrent, ami azt jelenti, hogy zivatarral volt dolgunk. Igaz, ártatlan távolságban tombolt, de távolsága miatt volt látványos.

Készült egy panorámakép rögtön, amelynél északon a csapadéktömb szétvált és gyenge záporral terítette be Somogy megyében a Kapos folyó menti falvakat.
A déli csapadéktömb robbanásszerűen megerősödött, így szinte a sorozatod dörgések jellemezték a zivatar erősebb mivoltát. Ideje volt a kilátót elhagyni az esetleg villámcsapások elkerülése végett.

Gyakorlatilag fél óra alatt heves zivatar keletkezett az ország délnyugati részén. A nyíllal jelölt vöröses góc már felhőszakadásszerű intenzitásra utalt, illetve abból az irányból történt a rálátás is.
A rálátás fantasztikus volt. Hatalmas zivatarfelhő, jókora beáramlási sávval szinte habzsolta a konvektív energiát és a nedvességet. Első pillanatban szinte mindenki azthitte, hogy elvonul a Csillagpark épülete mellett az egész vihar.
Ám nem így lett. Annyira hízott a zivatar, hogy a folyamatos dörgések mellett a klasszis szürke csapadéksáv a fekete felhővel egyre inkább közeledett északnyugat felől, holott majdnem nyugati mozgása volt a viharfelhőnek.
Nyugatra tekintve egyértelművé vált, hogy nincs menekvés, ebből nem lehet szárazon kijutni.
Nem nyugat mutatta az igazán félelmetes látványt, hanem északnyugaton a hatalmas kialakuló peremfelhő a sötét beáramlási résszel és a masszív, szürke esőfallal. Egyre csak közeledett.
A panorámakép délnyugatról egészen keletig nyúlik, így jól látható, hogy mekkora zivatar közeledett szépen lassan.
Az utolsó kép elkészítése mellett már hallhatóvá vált a távoli "vonatzúgás" ami heves csapadékra utalt. Jött az elkerülhetetlen... jókora zivatar. Tehát indult a nyár.
Heves zápor kezdődött amely felhőszakadásszerű intenzitásba csapott át. Jégszemek kezdtek belekeveredni az esőbe.
A jégeső sűrű, aprószemű volt, kb bors nagyságú és heves záporral keveredett le a viharfelhőből. Semmi közeli nagy villámcsapás nem volt, szinte csak felhővillámok voltak. Nagyon nedves közegben nemszoktak recsegős lecsapók lenni általában.
10 perc után hirtelen alábbhagyott a csapadékintenzitás, de akkor jöttek a különös puffogó hangok. Egyértelművé vált, hogy nagyobb jégszemek potyognak az égből , kisebb csapadékintenzitás mellett. Ekkor a jégátmérő már 1 centiméter körül volt.
A csapadék hirtelen továbbállt, és az erdőből látványos párafelhők szálltak fel. Igazi nyári zivatar volt ez.
A csapadék megszűnése után igen nagy sötétség volt keleten, amerre vonult a vihar. Ekkor már nagyobb jég is eshetett belőle, mivel a radarképeken túllépte a 200mm/h határt. Szinte biztos volt egy olyan sáv, ahol nagyobb mennyiségben zúdított le jeget a vihar.
Ahogy távolodott a vihar, úgy lettek látványos felhőformák az égbolton. Jött a friss, és párás szellő, a fuvallatokkal. Végül jött a napsütés és gyakorlatilag besütött a gomolyfelhők között.
Közelebbről:
Felérve a kilátóba, keleten igen látványos felhőformák kavarogtak a mély morajlások közepette.
Kicsivel később:
Amikor távolabb vonult a vihar, akkor vált láthatóvá a jégsáv, amely trükkös lehet, de a bevilágító napfény pont azt a részt világította meg. Látható, hogy a légzuhatag miatt enyhén kifelé fordul, amikor a földközelbe ér a sáv. Ez volt az a sötét rész a radaron, amely a következő radarkockán látható.
Kicsinek tűnik, de azon a területen jókora jégverés lehetett:
A vihar elvonultát nagyon szép gomolyfelhők követték, végül az egész környező légkörön látszódott, hogy elfogyott a konvektív energia. Kisebb csapadéktömb északon még végigrohant, de egy kellemes nyári délután és este zárta a napot.
Az utolsó kép amelynél dél fele fotózva még egy jókora felhőtömb látszódott, illetve annak sötét alapja. Később ez is záporrá fejlődött, de már nem kellett tartani tőle... A csapadékot inkább a Mecsek északi lejtőire szórta.
Nappali zivatarban ez volt az első igazán látványos a megyében. Voltak zivatarok egyébként, de egyik sem olyan látványos mint ez. Illetve voltak éjszakai zivatarok.